Szórakozás

Lopott telefont árult VV Viki

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2014. 09. 06. 13:50

Az egykori valóságshow-hős tutdtán kívül adott el egy lopott készüléket, a rendőrség is nyomoz.

Korábban a témában:

VV Viki az egyik népszerű portálon hirdetett egy Iphone5C típusú telefont, amelyre gyorsan vevője is akadt. László feleségének akart kedveskedni a mobillal, és bár a vásárláskor mindent rendben talált, otthon rájött, hogy valami nincs rendben a készülékkel. Az iCloud szerint ugyanis ez a telefon egy tinédzser lány tulajdona volt, ott volt benne az összes adata, az e-mailjei, a fényképei, amelyeket csak egy jelszóval lehet törölni. Nyilván erre azért nem került sor, mert nem a jogos tulajdonosa használta korábban. László fel is vette a kapcsolatot a tulajjal, és találkozót szerveztek meg. A helyszínen azonban már rendőrök is várták, akik autóba ültették és a II. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Kihallgatták, és lefoglalták a készüléket is.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan próbálta elérni Vikit is, hiszen tőle vásárolta a lopott telefont, de a lány egyszer sem fogadta a hívását. SMS-ben csupán annyit közölt vele, ő nem lopta a telefont. Viszont ő adta el, ráadásul a vevőnek azt mondta, hogy a készüléket ő maga vásárolta.

“Valóban SMS-eztem Lacival, és úgy tűnik, hogy a telefon lopott volt, de erről én sem tudtam. Egy rokonom használta egy ideig a készüléket, amelyet egy aluljáróban lévő GSM-boltban vásárolt. Ezek szerint én is átverés áldozata lettem, nagyon sajnálom a dolgot. Megpróbálunk valami megoldást találni közösen” – ígérte a Blikknek VV Viki.

Fotó: RTL Klub

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Kommentek

3d illustration of city quarter construction with crane over black background
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.