Szórakozás

Százezreket kaszálhat adásonként Gáspár Zsolti

Anyagilag igen jól jár Győzike öccse, ha valóban testvére nélkül is szerepelni fog a TV2 műsorában.

Ahogy már írtunk róla, Gáspár Győző kirúgása után öccsének, Zsoltinak ajánlatott tett a csatorna, miszerint folytathatja egyedül is a show-t az Édes Életben. Gáspár Zsolti akkor – édesanyja határozott utasítására – úgy döntött, bátyja nélkül nem kíván részt venni a celebrealityben.

A Bors viszont most úgy tudja, Zsolti és a TV2 már meg is állapodott, és az ifjabbik Gáspár még testvérénél is többet, adásonként akár 300 000 forintot is zsebre tehet majd. Győzike csalódottan nyilatkozott a lapnak: “A testvérem elvesztése az igazi fájdalom, munkám már van. A hátamon kapaszkodott fel, és a jelek szerint meg is szédült…

Zsolti pedig – kissé talányosan – rövidre zárta a témát: “Én nem szeretnék nyilatkozni. Nekem csak két főnököm van: egy odafent, egy meg Mari mama.”

A TV2-nél fontosnak tartották kiemelni, hogy Gáspár Zsoltit nem kívánják a csatorna vezető arcai közé emelni: “Gáspár Zsolttal nem kötöttünk új megállapodást. Tiszteletdíjának pontos összege üzleti titok, annyit mondhatunk csupán, hogy a cikkben szereplő összeg igen távol áll a valóságtól. Azt is fontos leszögeznünk, hogy Gáspár Zsolt az Édes élet szereplőjeként nem sorolható a csatorna kiemelt műsorvezetői, sztárjai közé.”


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik