Szórakozás

Keresik a segítőkész szemtanút

Még tart a nyomozás annak a nőnek az ügyében, aki megpróbált kirabolni egy idős asszonyt, mert nem kapott aznap fizetést.

Majd két hete írtunk arról a szegedi asszonyról, aki fényes nappal akart kirabolni az utcán egy idős nőt, miután nem kapta meg időben a fizetését.

Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A támadó megpróbálta kitépni az áldozata kezéből a táskáját (a földre is lerántotta a 76 éves asszonyt), de nem járt sikerrel. A nőt egy arra járó segítette fel. Most őt, mint szemtanút keresik a rendőrök.

A Szegedi Rendőrkapitányság a 06-62-562-423-as telefonszámon, a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számán, illetve a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívók valamelyikén várja annak a szemtanúnak a jelentkezését, aki augusztus 1-jén reggel nyolc és kilenc óra között, a Csongrádi sugárút és az Ág utca kereszteződésénél segített a járdán fekvő nőnek a padra felülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik