Szórakozás

Kevesli fizetségét Fásy Ádám

Meglepően szerény összeget akar fizetni a zenésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda.

Fásy Ádám felháborodva fordult a Blikkhez, ugyanis méltatlannak érzi, hogy az Előadóművészi Jogvédő Iroda ezer forinttal akarja kiszúrni a szemét a 2010-es tevékenységéért. Ez egy úgynevezett sugárzási díj, amelyet az összes magyar zenei előadó automatikusan kap egy bonyolult felosztási rendszer eredményeként.

Állítólag ez volt az az esztendő, hogy Fásy Zsülike először szerepelt nagylemezen, édesapja, Fásy Ádám albumán, amely a Blikk választható mellékleteként került forgalomba, és több ezer példányban kelt el. Tíz dalt is együtt adott elő apukájával. Nos, Zsülike ezért 383 forintot kapott, de édesapja jussa is alig haladta meg az ezrest.

“Én is szerény összeget, 1269 forintot kaptam, és a kollégák is panaszkodtak, hogy nevetségesen kevés jogdíjban részesültek, ezért próbapert szeretnék indítani, hogy kiderítsem, milyen elvek alapján osztják le a több milliárd forintos jogdíj alapot. Talán azok, akik a pénzek elosztásáról rendelkeznek, ezt a műfajt mellőzni akarják” – mondta a Blikknek Fásy, aki hetente legalább 8 órát szerepel a Nóta TV-ben, és a lemezei is sokezres példányszámban fogynak.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik