Varga Viktoréknál újra téma az esküvő

A különc szerelmespár kapcsolata visszatért a régi kerékvágásba és a hónapokkal ezelőtt lefújt menyegző is ismét szóba került.

Varga Viktor és Cinthya Dictator kapcsolata nem volt felhőtlen az utóbbi időszakban. Amikor tavaly decemberben az énekes megkérte barátnője kezét, még nagy volt az öröm. Tavasszal már a szertartás részleteit tervezgették, kitalálták, hogy nyáron hóesésben esküdnek majd meg, végül az időpontot is kitűzték, de az elképzeléseik mégsem valósultak meg. Viktor élő adásban fújta le az esküvőt, amivel annyira megbántotta kedvesét, hogy baj bajt követett. Egyre jobban elmérgesedett köztük a hangulat, Viktor pedig ki is költözött közös otthonukból. Most azonban úgy tűnik, hogy túlvannak a mélyponton és sikerült mindent megbeszélniük, hiszen Cinthya elárulta, hogy ismét szóba került az esküvő, és már alig várja, hogy feleség lehessen.

“Nehéz időszakon vagyunk túl, de szerencsére megbeszéltük a problémáinkat, és most minden a legnagyobb rendben van. Számos közös tervünk van, és az esküvő is újra szóba került. Szeretnék feleségül menni Viktorhoz. A sok elfoglaltság és munka teljesen beszippantott minket, kevesebb időnk jutott egymásra. Ráadásul az időhiány miatt stresszesebbek voltunk, így pedig akaratlanul is egymást bántottuk. Nagyon szeretem Viktort, ezért boldog vagyok, hogy minden újra a régi közöttünk” – mesélte az ősszel tanulmányait folytató lány a Blikknek.

Fotó: Facebook


És ezt olvasta már? Élvezi a közös nyaralást Tolvai Reni és Kállay-Saunders András. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.