Szórakozás

Varga Viktor féltékenység miatt nem nősül

Az Édes Élet sztárja eddig azt állította, berezelt a házasságtól, ezért halasztotta el az esküvő időpontját. Most azonban kiderült, féltékenység miatt borult a terv.

Varga Viktor két héttel ezelőtt élő adásban közölte menyasszonyával, Cinthyával, hogy egyelőre nem szeretne esküvőt. Az énekes a Blikknek azt is elárulta, hogy mi áll döntése hátterében.

“Cinty szeptembertől visszamegy az egyetemre. Mi az elmúlt egy évben mindent együtt csináltunk, és az, hogy újra bekerül ebbe az egyetemi közegbe, iszonyatosan megváltoztatja majd a kapcsolatunkat is. Mindenki tudja, miről szól az egyetem, az ivásról, a szexről, pasizásról, csajozásról. Már látom magam előtt az egészet, látom, hogy Cinthyát is beszippantja majd ez a közeg, meg fog változni. Nem bízom benne. Emiatt bizonytalanodtam el, s ezért halasztottam el az esküvőt is, mert nem akarom, hogy válás legyen a vége” – mondta Viktor, aki szerelme sikereire is féltékeny mostanában.

Fotó: TV2

Cinthya azonban másképp látja a helyzetet, szerinte jót is fog tenni kapcsolatuknak, hogy nem lógnak majd folyton egymás nyakán.

“Szeretem Viktort, és erősen kétlem, hogy attól, mert majd elmegyek bulizni vagy iszogatni a barátaimmal, annak az lesz a vége, hogy elcsábulok. Ő félt engem, ez egyértelmű. Azt gondolja, hogy ha majd elkezdem szeptembertől az egyetemet, akkor megváltozom, és ki akarom majd magam élni. Nem tudja elképzelni, hogy hűséges maradok hozzá. Pedig szerintem nekem is és neki is jót fog tenni a változás. Az, hogy szep­tembertől nem leszünk mindig sülve-főve együtt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik