Szórakozás

Távozik a ByTheWay egyik énekese

Patocska Olivér nem kíván többé egy színpadra állni a csapat többi tagjával.

A ByTheWay a hazai X-Faktorok eddigi legsikeresebb együttese; hatalmas rajongótáboruk mellett a gázsijuk sem éppen elhanyagolható: havi ötmilliót is megkeresett eddig a négy fiú. Most azonban az egyik tag, Patocska Olivér – állítólag sok nagy veszekedés után – úgy döntött, kiszáll az együttesből.

“A tehetségkutató után változott meg minden. Egészen máshogy képzelem el a csapatot. Jelenleg egy gitárral akusztikus koncerteket adunk, ami egy idő után unalmassá válik. Korábban megbeszéltük, hogy a verseny után külföldön is szerencsét próbálunk. A többiek azonban inkább mindig a biztosat választották. Így a bandának nem jósolok hosszú életet” – mondta el Olivér a Borsnak. A fiú azt is elárulta, külföldön próbálna majd új csapatot alapítani. A másik három tag, Ya Ou, Sziki és Bence közös nyilatkozatot adtak ki társuk távozásával kapcsolatban:

“Ez már régóta érlelődött, ugyanis korábban többször felmerült Olivérben, hogy külföldre vágyik, mi hárman azonban ebben nem értettünk vele egyet. Nekünk a magyar közönség szavazott bizalmat, így továbbra is nekik szeretnénk zenélni. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de így is csodálatos két év van a hátunk mögött, amire mindig jó szívvel emlékszünk vissza. A ByTheWay nem áll meg, tovább dolgozunk, hamarosan megjelenik az első lemezünk.”


Fotó: RTL Klub/sajtóklub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik