Szórakozás

Világsztár akarta szexre kényszeríteni Szilviát

Jemima Khant és Russell Brandet vádolja szexuális támadással egy Angliában élő magyar masszőrnő.

Berki Szilviát születésnapi meglepetésként rendelte meg Jemima Khan újságíró és milliárdos örökösnő kedvesének, a komikusként, rádiós és tévés műsorvezetőként dolgozó Russell Brandnek. Az ajándékmasszázsból azonban nem lett semmi, a pár ugyanis a nő állítása szerint máshogy képzelte el a délutánt, mint amiről egyeztettek.

“Június elején keresett meg Jemima. SMS-ben, majd e-mailben egyeztettünk. Masszázst szeretett volna Russell Brandnek a születésnapjára. Meglepődtem, hogy nem egy helybélit kértek fel, de mivel felajánlotta, hogy az utazással töltött időmet is kifizeti, és küldet értem autót, belementem. 500 fontban (190 ezer forint) állapodtunk meg, mert négy órát kellett utaznom, ráadásul hétvége volt. Jemima fogadott, bevezetett az emeleten egy vendégszobába, ahol a franciaágy mellett fel volt állítva egy masszázságy. Nyugodtan öltözzek át, mondta, majd tíz percre kiment. Aztán visszajött, fehérneműben. Ekkor azt hittem, őt kell masszírozni, de csak lefeküdt a franciaágyra azzal, hogy ő csak nézi. Russell ekkor lépett be a szobába, bezárta az ajtót, és lekapcsolta a villanyt, csak egy halvány fény maradt. Kértem, feküdjön az masszázságyra, de azt mondta, a franciaágyon szeretné. Odamentem, erre ő fogdosni kezdett, és egyértelművé tették, hogy teljesen más volt az elgondolásuk, mint amit megbeszéltünk. Ha ezt tudom, nem megyek oda” – mondta a Blikknek az Angliában élő magyar masszőrnő, aki úgy véli, nemcsak szexuális zaklatás érte, de a személyi szabadságát is korlátozták, alig tudott ugyanis kijutni a házból.

A Daily Mailnek a hírességek ügyvédei visszautasították Szilvia vádjait, kiemelve, Jemima Khan még bocsánatot is kért tőle másnap e-mailben a félreértések miatt. Ráadásul kifizették a kialkudott 500 fontot. A magyar nő ennek ellenére a rendőrséghez fordult, ahol panaszt tett ellenük. A Thames Valley-i városi rendőrség azonban július 25-én azt a visszajelzést küldte, hogy független bizonyítékok és tanúk hiányában nem indítanak eljárást.

Fotó: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik