Szórakozás

Tóth Vera terhessége hírét cáfolja

Az énekesnő maga is az újságokból értesült arról, hogy gyermeket vár. Természetesen a hír nem igaz, ám az eset rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta.

Tóth Verát érhető módon dühíti, hogy hazugságokat írnak össze róla. Párjával, a 34 éves Ádámmal januárban ismerkedtek meg, azóta már össze is költöztek, de a családalapítás még nem került szóba. Egyelőre mindketten a karrierjüket építik, Vera pedig a szülői feladatokat két kiskutyáján gyakorolja.

“Anya leszek? Egyszerűen szóhoz sem jutok, talán pár év múlva teherbe esek, de jelenleg egyáltalán nem erről szól Ádámmal közös életünk. Mindketten dolgozunk, én is építem a karrieremet, és még mindig ismerkedünk egymással. Hiába alkotunk egy párt közel egy éve, jelenleg még egyikünk sem áll készen arra, hogy közös szülői feladatokat lássunk el” – árulta el a Bors megkeresésére az énekesnő, akinek a kínos gratulációk után magyarázkodnia kellett.

“Igen kellemetlen volt, hogy amikor sorra hívogattak a barátaim, ismerőseim, magyarázkodnom kellett a nem létező terhességem miatt.”

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.