Szórakozás

Schmuck számon kérte Sebestyén Balázst

A rádiós azzal viccelődött, hogy Galambos Lajos és Schmuck Andor jókora összegért egy hét nem fürdés után beleülhetne az arcába. A politikus poénra vette a dolgot.

“Ha Galambos Lajos egy hét nem fürdés után beleül az arcodba százmillióért, bevállalnád? – tette fel a kérdést a többieknek, akik röhögve kontráztak rá: “Tőlem még pöröghet is ennyi pénzért” – mondták, majd Sebestyén Balázs folytatta: “Százmillióért kétszer is! Plusz harmincmillióért még Schmuck Andor is rám ülhetne” – próbált viccelődni a műsorvezető a Morning Show-ban.

Mint megírtuk, Galambos Lajos ezen teljesen felháborodott. A Bors hasábjain üzent Sebestyénnek, hogy “inkább a saját családjával humorizáljon”.

Fotó: TV2

A Hír24 megkereste a másik érintettet, Schmuck Andort is, aki szintén számon kérte Balázst, de nem a poénért.

“Felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy Lajcsi feneke miért ér az enyémnél 70 millióval többet? Felháborítónak tartom” – nevetett a politikus, akiben nincsen tüske a vicc miatt.

“Miért haragudnék? Telefonon is mondtam Balázsnak, hogy engem ez nem zavar. Azt vallom, hogy akinek humora van, az mindent tud, akinek meg nincs, az mindenre képes” – tette hozzá Schmuck, aki egyébként nagy fogyókúrában van: 60 nap alatt eddig 25 kilót adott le.

 

Szabó Zsófi Norvégiában zarándokol. A galériáért kattintson IDE.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik