Szórakozás

Tovább húzódik Kállay-Saunders verekedési ügye

Az énekes tavaly májusi botrányában még mindig folyik a nyomozás. Kiderült, hogy mi lassítja az ügy feltárását.

Kállay-Saunders András barátnőjével, Tolvai Renivel és barátaival szórakozott 2013 májusában a Hajógyári-szigeten, amikor hazafelé beléjük kötött egy testvérpár, aminek súlyos következményei lettek. Az énekes azt állítja, hogy nem verekedett, csak védekezett, a vád ellene azonban súlyos testi sértés.

Az ügyet az is nehezíti, hogy a sértett felek időközben többször is változtattak vallomásukon, illetve András tolmácsot kért a tárgyalásokra, hiszen nem értette a jogi szakkifejezéseket. A nyomozás ezért még mindig a felek szembesítésénél tart, hiszen a fordítások rengeteg időt felemésztenek.

“Valóban nem fejeződtek be egyelőre a szembesítések, amelyek angol nyelvű tolmáccsal zajlanak, a mi kérésünkre. Andrásnak ugyanis problémái vannak a szakszavakkal. Egy fiatal hölgy tolmácsol a védencemnek, de nemcsak neki, hanem a nigériai származású barátjának is. Sok idő megy el a fordításokra, épp ezért húzódik az ügy, ráadásul nyári szabadságolások vannak, András is turnézik. Időpontokat kell egyeztetni” – nyilatkozta a Borsnak dr. Magyar György ügyvéd.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik