Dédije és anyukája nevelte Kulcsár Edinát

Szárnyal a boldogságtól a Magyarország Szépe győztese.

Korábban a témában:

A tegnapi finálé után még mindig nem tért magához Kulcsár Edina, aki a Magyarország Szépe nevű versenyen aratott győzelme miatt képviseli országunkat októberben, a Miss World londoni világdöntőjén.

“A tábor alatt a lányokkal többször beszéltük, hogy ki lehet esélyes. A többiek annyira mondták, hogy szerintük én, hogy így bizakodó voltam. Minden alversenyen elől végeztem, emiatt már reménykedtem a végső győzelemben is. Engem az édesanyám és a dédim nevelt fel. Ők a stúdióban szurkoltak, majd egymás karjaiba omlottunk. Anya és a dédi sírtak az örömtől. Ettől persze én is könnyezni kezdtem. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Talán még most sem hiszem el. Kell pár nap, mire ezt az egész csodát feldolgozom. Most csak egyszerűen szárnyalok a boldogságtól. Nagyon akartam. Hónapok óta tudatosan készülök, és a verseny alatt is mindenben megpróbáltam a maximumot nyújtani. 23 éves vagyok, ez volt az utolsó év, hogy jelentkezhettem, így tudtam, hogy ez az egy esélyem van” – mondta a Hír24-nek Kulcsár Edina.

Fotó: Miss World Hungary

“A tavalyi nyertes, Rákosi Annamari elmondta, hogy eseménydús egy év elé nézek. Azt kell mondanom, alig várom. Ez a hetem is már nagyon zsúfolt, de amit mindenképpen szeretnék beiktatni, hogy visszamenjek a Tűzoltó utcai gyermekklinikára meglátogatni a beteg gyerekeket. A londoni versennyel kapcsolatban is nagyon kemény felkészítés elé nézek. Biztosan napi szinten járok majd el edzeni, figyelek arra mit eszem. Hajas Laci is felajánlotta, hogy segít megtanítani, hogy mi a legelőnyösebb frizurám, így vele biztosan többször találkozom majd” – árulta el az idei év legszebbje.

Azoknak a férfiaknak viszont nincs jó hírünk, akik Edinát randevúra szeretnék hívni.

“Hosszú ideje vagyok párkapcsolatban, így ez szóba sem jön. Mindig jólesik, ha bókolnak, de ennél messzebbre nem megyek” – tette hozzá a Miss World Hungary nyertese.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.