Szórakozás

Jaksity Kata nem alszik együtt a férjével

Az immár háromszoros anyukának teljesen felforgatta az életét kislánya érkezése, párja még a közös hálószobájukból is kiköltözött.

Jaksity Kata július 7-én adott életet harmadik gyermekének, a kis Jázminnak. A színésznő és a férje mindig is szerettek volna egy kislányt, de mindezidáig várniuk kellett rá. Most azonban, hogy teljesült a vágyuk kicsit aggódnak, hiszen két fiuk után ez nagy változás lesz számukra.

“Egyelőre eszik, alszik, nagyon jól érzi magát, úgyhogy teljes az öröm. A férjemmel régóta vártunk arra, hogy legyen egy lányunk is, és lám, a sors teljesítette a kérésünket. Még mindig nem fogtuk fel, hogy mindez többé nem álom, hanem valóság. Egyszóval szoknunk kell még, hogy lányos szülők is lettünk. Biztos vagyok benne, hogy egészen más kihívások várnak ránk két fiú után. Imádok fiús anyuka lenni, elképesztő kényeztetésben és bókokban van részem a fiaim mellett. És most imádni fogom azt is, hogy lányos anyuka is lehetek” – mesélte Kata a Bestnek.

A nagy öröm ellenére, a baba érkezése sokkal több változást is hozott, mint arra számítottak. A színésznő már nem alszik együtt férjével, aminek okairól a Best magazin legfrissebb számában olvashat.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik