Szórakozás

Peller Mariann retteg, de már várja második gyermekét

A műsorvezető szeretne kistestvért elsőszülöttjének, de még aggódik a megduplázódó felelősség miatt.

Korábban a témában:

Peller Mariann mindig is úgy tervezte, hogy két gyermeke lesz. Párjával már megismerkedésük hajnalán megbeszélték a dolgot, terveikhez pedig félelmeik ellenére is ragaszkodnak.

“A férjemmel már a megismerkedésünk pillanatában felmerült a gyerek kérdés, ő ugyanis rákérdezett, hogy hogyan tervezem ezt a karrierem mellett. Mivel én nagyon tervezős vagyok, már akkor kijelentettem, hogy kettő lesz és ezt továbbra is így gondolom” – mesélte Mariann a 8:08 Minden Reggel stúdiójában.

A szőke tévés kisfia, Kornél már másfél éves, de a második babával egyelőre várni szeretne. A reggeli műsorban elárulta, hogy még retteg attól, hogy újra szüljön, de közben vágyik is már rá.

“Szóba se jöhetne, hogy csak egy év teljen el a két baba között, mert tudom, mire vagyok képes, vagy mit bírok elviselni. Mindenképpen akarok másik gyereket, mert tudom milyen az, ha az embernek testvére van. A nővérem és köztem majdnem három év korkülönbség van és ezt nagyon ideálisnak tartom.”

Címkék: babapeller mariann

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

WAITING ROOM 
 

LAURENT/MURIEL / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.