Szórakozás

Szinetár nem akart Kordáék sorsára jutni

A színésznő nem akarta, hogy csak volt férje oldalán tudja elképzelni a közönség.

Mint megírtuk, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán nem vállal több közös fellépést. Az utolsó koncertjük szeptemberben lesz, ezután már csak külön-külön lépnek színpadra. A színésznő a Mokkában azzal indokolta a döntést, hogy nem akartak a Korda György-Balázs Klári páros sorsára jutni.

“Volt egy paródia is arról, hogy mi össze vagyunk varrva, és ha az egyikünk fellép, a másik ott áll mellette. Bár nagyon szeretem és tisztelem Kordáékat, nem szeretnénk úgy végezni mint ők. Szeretnék én önálló Balázs Kláriként is létezni… (…) Én már majdnem húsz éve álltam színpadon, amikor a Zolit megismertem, és elég jól elvoltam egyedül is. Volt önálló utam, és nem azért kezdtünk el énekelni együtt, mert külön nem ment volna, hanem mert együtt nagyon jó volt” – mondta a TV2 Mokkájában Szinetár Dóra, aki már szólókarrierjére koncentrál. Nemrég megjelent új saját dala is, amelyhez Müller Péter Sziámi írt szöveget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik