Szórakozás

Nem vállal több közös fellépést a Szinetár-Bereczki páros

Nem csak a civil életben, innentől már a színpadon is válásra kerül sor a hírességeknél.

Az évek óta sikeres duett megszűnik – tudta meg a Blikk. A stílust váltó Szinetár Dóra, és az ítésznek álló Bereczki Zoltán szeptember 20-án lép fel utoljára a megszokott formációban. Egy műsorszervező elárulta, közleményt kaptak a hírről, ami meglepte, hiszen az emberek még mindig szeretik együtt látni az egykori álompárt. Ugyanakkor az is igaz, hogy nagy szerelmes slágereiket már egy ideje kihagyják a repertoárból.

A pár egyébként teljesen jó kapcsolatban áll egymással, már csak közös gyermekük nevelése miatt is, de duettjeiket már nem éreznék többé hitelesnek – írja a lap.

Fotó: TV2 

“Valóban úgy döntöttünk, hogy a közeljövőben „Musical Duett”-ként nem vállalunk több közös fellépést. Fantasztikusan sikeres évek állnak a közös koncertjeinek mögött, de a szakmai megújuláshoz mindkettőnknek külön útra van szükségünk. Talán pár év múlva, ha mindketten megjártuk a magunkét, majd újra egymásra találunk a színpadon. Én örülnék neki!” – mondta el Dóra. Bereczki kissé szűkszavúbban reagált:

“A sikeres projekteket akkor kell abbahagyni, amikor még jól működnek. Mi is ezt az elvet követjük.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik