Szórakozás

Győzike saját templomot építtet

Az Édes Élet sztárja már bele is fogott az otthoni kegyhely felépítésébe, hogy megköszönje Istennek, amiért ilyen népszerű lett.

Gáspár Győző a fejébe vette, hogy templomot épít saját háza udvarán. Úgy érzi, a családi szentélyre már nagy szüksége van, hiszen ezzel akarja kifejezni háláját, arról pedig hogy miért is olyan hálás, nekünk mesélt.

“Azért csinálom az egészet, hogy megköszönjem Istennek, amit az elmúlt 19 évben adott. Azt a sok szeretetet, a boldog családot, a sikert és azt, hogy ekkora ember lettem Magyarországon. Erre a családomnak is szüksége van most. Már három hónapja dolgozom rajta, és úgy tűnik, hogy szeptember 8-án jön a két plébános felszentelni és megtartani a nagymisét” – árulta el Győzike a Hir24-nek.

A lánya milliós tandíját is kifizető show-mant arról is megkérdeztük, hogy mennyibe kerül egy ilyen házi templom, de a pontos összeget nem akarta elárulni. “Nagyon sokba kerül, de a Jóisten megadta rá a pénzt és ezt az összeget hatszorosan fogja visszaadni majd nekem.”

Kíváncsi rá, hogy mit szólt Istenes Bence Ördög Nóra átigazolásának híréhez? IDE kattintva elolvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik