Szórakozás

Győzike gyűjtheti lányának a milliókat

Gáspár Evelin ősszel külföldi egyetemen folytatja tanulmányait, Párizsba már fel is vették, ám a tandíj több millió forint.

Korábban a témában:

A showman nagyobbik lánya, Evelin már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy kinőtte Magyarországot és mivel nem tetszenek neki a hazai felsőoktatási intézmények, ezért külföldi egyetemekkel szemezget. A Párizsi Üzleti Főiskolába már fel is vették, ám oda egy évi tandíj 2,6 millió forint, azaz az alapképzés három éve közel 8 milliót kóstál.

Győzike elárulta, hogy bármit megtenne lányáért, ezért ha szükséges, ezt a pénzt is előteremti. “Természetesen ki fogjuk fizetni, ha csak ide veszik fel, mert mindent meg szeretnénk adni a lányainknak. 1999 óta azért küzdök és dugdosom a pénzt a párnám alá, hogy Evelin egyszer külföldön tanulhasson és élhessen, hogy oktatásban részesüljön, amivel nagy karriert futhat be” – mondta Győző a Blikknek.

“Várjuk a bostoni és a luxemburgi egyetemek visszajelzését is, ha ezekbe sikerül bejutnia, akkor nagy valószínűséggel nem a párizsi iskolát választjuk” – tette hozzá Bea asszony.

A francia egyetem egyébként azért ilyen drága, mert a késői jelentkezés miatt Evelin nem kapott ösztöndíjat, de a Gáspár család nem aggódik, elárulták mit tesznek pénzzé szükség esetén.

“Eladjuk azt a házat, amit Evelin a nagymamájától örökölt, és abból fogunk egy lakást bérelni, vagy venni neki abban a városban ahova költözik majd. Ha bányába kell mennem dolgozni, akkor is ki fogom fizetni a lányom tanulmányait” – jelentette ki Győzike.

Gáspár Evelin (győzike, gáspár evelin, )Fotó: Red Lemon

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

MAMMOGRAPHY EXAMINATION 
Reportage in a radiology service in a hospital in Haute-Savoie, France. Digital mammogram. 

AMELIE-BENOIST / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.