Szórakozás

Klausmann Viktor halottat húzott ki a vízből

Az egykori tévés ma már többek között vízimentőként is dolgozik, ami nem mindig kellemes feladat. Megrázó élményéről mesélt.

Korábban a témában:

Klausmann Viktor Domonyvölgyben él, ahol nyaranta saját strandját üzemelteti. A Szerencsekerék egykori házigazdája imádja munkáját, de elárulta, hogy nem olyan egyszerű, mint azt sokan hiszik.

“Fárasztó reggel nyolc órától este kilencig csak a problémákkal szembesülni, azzal, hogy a tizenkét ember, aki itt dolgozik, mit csinált vagy épp nem csinált, jól érzik-e magukat a vendégek, nem készülnek-e belefulladni a vízbe, működik-e a hűtő és még sorolhatnám. Itt mindenben az én lelkem látszik. Hetente három-négy napot töltök itt, vannak megbízható kollégáim, akikkel hat éve közösen csináljuk ezt a projektet, így tudnak helyettesíteni. Fél szemmel most is, amíg beszélgetünk, a vizet kémlelem. Egy vízimentő soha nem fordít hátat a fürdőzőknek. Büszkén mondhatom, európai szinten is megálljuk a helyünket” – mesélte a Borsnak Klausmann, akit két válása után is még hajt a vére.

A többnejűségről ábrándozó Viktor szakmája legnehezebb pillanatáról is beszélt. Habár vészhelyzetben még nem kellett cselekednie, a legrosszabb már bekövetkezett.

“Konkrétan a vízből egy embert sem mentettem ki, szerencsére eddig nem került rá sor, mert nálunk jól működik a megelőzés. Attól viszont sok embert megóvtam, hogy felelőtlenül fürdőzzön. Sajnos halottat viszont már emeltem ki a vízből. Nem egy kellemes feladat.”

Fotó: Facebook

Címkék: klausmann viktor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.