Szórakozás

Alekosz most jól kibabrál Zuckerberggel

A reality nagyágyú saját maga tüntette el közösségi oldalát az éterből, hogy kövesse a 100 leggazdagabb magyar példáját, de Mark Zuckerberg is felkötheti a gatyáját.

Alekosz továbbra sem adta fel, hogy tárgyaljon a Facebook atyjával közösségi profiloldala ügyében, de ezúttal taktikát váltott. Zuckerberg rettegj!

“Személyesen döntöttem arról, hogy egy időre eltűnök. Bojkottálom a Facebookot. Ugyanis kiderítettem név szerint egyesével, hogy a 100 leggazdagabb magyar közül senkinek sincs személyes adatlapja. Lehet, hogy eddig pont emiatt nem reagáltak a felhívásomra, ezért ideiglenesen az én adatlapomat sem találja meg senki. Most arra várok, hogy így történik-e valami” – kezdte a Borsnak Alekosz, aki a milliomosoktól kért pénzt, hogy felkereshesse Zuckerberget.

Az egykori VV-hős biztos benne, hogy a Facebook alapító hallott már az ügyéről, de mivel eddig nem reagált neki, ezért most ő nehezíti meg a kapcsolatfelvételt.

“Meggyőződésem, hogy Zuckerberg minden vele kapcsolatos hírről értesül. Mivel az én ügyem sajtóvisszhangot is kapott, így biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy tárgyalni szeretnék vele. Viszont a bojkottommal az ő ügyességére és kreativitására bízom, hogy hogyan talál meg, ha nem vagyok elérhető a világhálón. Sőt a telefonom is kikapcsolom, arra az időszakra amíg Bettyvel elutazunk a görögországi Sartiba nyaralni. Nem hiszem, hogy nagy gondot okozna Zuckerbergnek, hogy odarepüljön, és a reptérről meg elbuszozzon hozzánk tárgyalni. Bár vele kapcsolatban elképzelhetőbbnek tartanám, ha valamelyik jachtjával hajózna oda hozzánk.”

Alekosz arra is felkészült, hogy Zuckerberg mégsem buszozik le hozzá Magyarországra, akkor azonban mindenki retteghet, mert ígéri, nem fogja visszafogni magát és jól kiosztja az érintetteket.

“Ha visszatértem az üdülésből, és legelőször bekapcsolom majd otthon a számítógépet, és azzal kell szembesülnöm, hogy nem reagált senki semmit, akkor majd nem fogom visszafogni magam, és kifejtem a véleményem ország-világ előtt. Akkor már nem fogom ennyire megválogatni a szavaim sem.”

Fotó: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik