Szórakozás

Kefir öccse támadóit keresi

Az énekes minden kapcsolatát beveti annak érdekében, hogy megtalálja azokat, akik elbántak mozgássérült testvérével.

Kecskés Tibor, Kefir magából kikelve számolt be közösségi oldalán arról, hogy testvérét egy prostituált húzta csőbe. Az énekes részletesen mesélt nekünk a felháborító esetről.

“A testvérem fejlődési rendellenességgel született, ezért mozgássérült, azaz nehézkes a járása és sántít. Eddig soha nem beszéltem erről, de most betelt a pohár. Az öcsém épp egy szerelmi csalódáson van túl, amit egy barátjával próbált meg kibeszélni gyrosozás közben. Itt ismerkedett meg egy lánnyal, akit később a lakásába is felhívott, de ekkor jött a fekete leves. A lány, akiről kiderült, hogy örömlány és az említett gyorsétteremben még a stricije is vele volt, kiszakította a nyakából az aranyláncát, amin egy családi örökség, a nagymamánk aranygyűrűje volt és a földre lökte a testvéremet, majd a saját lakáskulcsával bezárta őt a saját otthonába. Szerencsére fizikailag nem esett bántódása az öcsémnek, de lelkileg nagyon megviselte az eset őt is, és az egész családot” – mesélte Kefír a Hir24-nek.

A V-Tech egykori frontembere kihangsúlyozta, hogy nem ezzel a történettel szeretne a címlapokra kerülni, de kötelességének érzi felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a mozgássérültek milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak és természetesen öccse támadójának is szeretne a nyomára bukkanni.

Fotó: Nagy Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik