Szórakozás

Rendőrségre kellett mennie Kefirnek karácsonykor

A tolvaj addig csapott le Kefir pénztárcájára, amíg a színpadon énekelt. A zenész összes irata és némi készpénze is odaveszett.

Kefir karácsonyát egy tolvaj árnyékolta be. Az énekes sosem viszi magával értékeit a színpadra, azokat mindig az öltözőjében hagyja. Nem volt ez másképp néhány napja vidéki fellépésén sem, azonban az énekes ezúttal a műsor végeztével értékeinek csak hűlt helyét találta.


“Először azt hittem, hogy rosszul emlékeztem és máshová tettem a pénztárcámat, de miután sehol sem találtam, rá kellett eszmélnem, hogy kiraboltak. A pénztárcámban volt az összes iratom és kevés készpénz is, aminek most bottal üthetem a nyomát. Az ünnepek alatt ráadásul az okmányirodában nem is tudom pótolni az irataimat, így még bosszantóbb a helyzet” – mondta Kefir.

A V-Tech frontembere természetesen rendőrségi feljelentést is tett az eltűnt pénztárca ügyében, de az egyenruhások nem kecsegtették túl sok jóval. Állítólag ugyanis az eltűnt tárcák csak nagyon ritkán kerülnek elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik