Szórakozás

Pataky Attila az édesanyját gyászolja

Az Edda frontembere összetört lelkileg. Imádott édesanyját éppen születésnapja előtt egy nappal, kedden veszítette el.

Pataky Attila édesanyja már hetek óta kórházban feküdt. Egy combnyaktörés miatt kellett megműteni, de szervezete végül feladta a küzdelmet. A 63 éves zenész még az utolsó napokban is imádkozott érte, bár lelkiekben próbálta magát felkészíteni a legrosszabbakra.

“Csak annyit tudtunk tenni, hogy mindvégig vele voltunk. Az én édesanyámnak most kellett elmennie, mi pedig egészen a földi út legvégéig kísértük ők. Testben már nincs köztünk, de a szívünkben és a lelkünkben mindörökre együtt maradunk” – kezdte a Blikknek Pataky.

 Fotó: Facebook

Az énekes tragédiája ellenére sem mondta le másnapi koncertjét és a zsúfolt nyári programokat. Hite szerint édesanyja üzente neki, hogy így cselekedjen, ő érte énekelt.

“Kedd este lehunytam a szemem, és az édesanyám segítségét kértem, hiszen egész életében segített nekem, és azt a sugallatot küldte, hogy: Fiam, tedd a dolgod, mert ha énekelsz, én odaát is boldog vagyok. Megértettem az üzenetet, hiszen tőle kaptam szinte minden tehetségemet az énekléshez” – idézte fel érzéseit Attila, aki már nem bírt tovább a könnyeivel.

“Szívből köszönöm a részvétet, és minden együtt érző embernek üzenem, hogy kerek életet élt az édesanyám. Csodálatos, példaértékű kerek életet. Még az utolsó hetekben, napokban is példát mutatott elfogadásból. Nagyon erős volt a kötődés közöttünk. Ő volt mindig a lelki támaszom… és egyben az élő lelkiismeretem is. Jó utat, édesanyám! Békességes, boldog, jó utat!” – búcsúzott zokogva Pataky.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik