Szórakozás

Civil szakmára vált Keleti Györgyi

A leghíresebb magyar madame szépségszalont nyit, a magánélete már nem tartozik senkire.

Korábban a témában:

Keleti Györgyi az Olaszországban előzetesben töltött börtönhónapokról és prostitúcióról szóló könyvének egy évvel ezelőtti elmaradt bemutatóját csütörtökön délután tartják meg, ugyanis a celebnek csak most sikerült kibékülnie a szerzővel, Szalai Viviennel. Györgyi most még utoljára feltárja magánéleti titkait, de hamarosan valami egészen mással szeretne foglalkozni.

Fotó: TV2

“Bármily’ meglepő, de nem kaptam negatív kritikát a könyvvel kapcsolatban. Sőt, csak pozitív visszajelzéseket kaptam. A mai napig rengeteg privát levelet kapok, melyekben megköszönik őszinteségem, ami sokaknak segítség volt, hogy váltsanak, változtassanak eddigi életükön. Sokan mentek keresztül hasonló helyzeteken, válságokon, amiket meg is osztottak velem. Kell ennél jobb visszaigazolás? Ráadásul nem voltak támadások, tehát nem volt mi megviseljen. Inkább a régi dolgok újrabeszélése az ami terhelt lelkileg” – mondta a Hír24-nek Györgyi.

“Körülöttem, velem minden rendben van és ez nem csak a könyv megjelenése óta eltelt pár hónapra vonatkozik. Márciusban letelt a rám 2011-ben ítéletként kiszabott három év felfüggesztett börtönbüntetés. Három éve boldog párkapcsolatban élek orosz vőlegényemmel. A könyvben tudatosan nem írunk a mostani kapcsolatomról, hisz ez az új életem, ami már valóban nem tartozik senkire. Egy szépségszalon megnyitásán munkálkodom, amit szeptember végétől tervezek ötödmagammal megnyitni” – árulta el a leghíresebb magyar madame, aki hozzátette: egyelőre nincs szó a könyve folytatásáról, de bármi, bármikor megtörténhet.

Címkék: keleti györgyi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.