Varga Viktorék nudista strandon jártak

Az Édes Élet párja újabb extrém dologra vetemedett, ami tőlük talán nem is annyira meglepő.

Korábban a témában:

Varga Viktor és párja, Cinthya Dictator nudizni voltak, ahol igen hamar sikerült megszabadulniuk gátlásaiktól. Viktor elmondta, hogy ő már gyerekkorában is megtapasztalta az élményt, ám menyasszonyának ez még újdonság volt.

“Már kiskoromban is imádtam meztelenkedni, és mint kiderült, Cinthy is, ám idővel, amikor én férfivé, ő pedig nővé érett, már nem vetkőztünk mások előtt. Azonban ez most megváltozott, hiszen a múltkor egy nudista strandra keveredtünk, ahol megmutattuk pőre testünket. Örültem neki, hiszen annak idején még a szüleimmel is jártunk nudizni. Emlékszem, amikor nagyobb lettem, mármint én, mindig a vízben hűtöttem le a férfiasságomat” – kezdte az énekes a Blikknek.

Varga Viktor és Cinthya Dictator (varga viktor, cinthya dictator, ) Fotó: Facebook

A szót Cinthy vette át, aki elárulta, véletlenül találtak rá a nudista strandra, ahol hamar egy hullámhosszra kerültek az ottaniakkal.

“Éppen bicikliztünk, amikor egy társaság szitkozódni kezdett, és csúnyán beszéltek rólunk. Olyan rosszulesett, hogy sírva fakadtam, és elszaladtam, ekkor futottam bele egy nomád életmódot folytató csapatba. Egyből megtaláltuk a közös hangot, és jól elbeszélgettünk. Viktornak persze nem kellett sok, rögtön lekapta a nadrágját. Eleinte zavart, hogy más is láthatja ruha nélkül a nemi szerveinket, de aztán átlendültem a dolgon, és levetkőztem én is. Idővel természetesnek tűnt, hogy nincs rajtunk ruha, ráadásul jóleső érzés, ahogy a szellő végig csikizi a meztelen testünket.”

Viktor, aki nemrégiben lefújta esküvőjét biztos benne, hogy nem utoljára nudiztak, hiszen számára ez csak a természetességet jelenti. “A meztelenség egyfajta őszinteség, hiszen így születtünk. Mi nem félünk megmutatni az igazi arcunkat, és ezt fontosnak tartom.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.