Szórakozás

Szorcsik H. Viki 43 kilóra fogyott

A Jóban Rosszban egykori színésznője mindig is vékony testalkatú volt, de mostanában már ő is kórosan soványnak tartja magát.

Szorcsik H. Viki három évvel ezelőtt vonult vissza a szerepléstől terhessége miatt, azóta pedig második gyermekének is életet adott. A 22 éves lány és párja nem tervezték, hogy ilyen hamar jön a második kicsi is, de azóta csak gyerekeinek él. Ezért volt számára felüdülés, amikor barátnője felkérte egy fotózásra.

“Igyekszem jó anyukája lenni a két és fél éves Andriskának és a nyolc hónapos Zarácskának, mégis jó érzés volt picit kilépni a hétköznapokból. Egy jó barátnőm, Faragó Zsuzsa kért fel egy fotósorozatra, és örömmel vállaltam, hiszen egy-egy nap munkát azért meg lehet szervezni a gyerekek mellett is. Különleges képek készültek, és jólesett újra dolgozni” – mesélte Viki a Borsnak.

A fiatal anya azt mondja tökéletes az élete, csupán egyetlen dolog aggasztja, az pedig a súlya. Sok nővel ellentétben azonban őt nem a pluszkilók bántják, hanem éppen azok hiánya.

“El vagyok keseredve, mert csak negyvenhárom kiló vagyok. Négy hónap szünettel gyakorlatilag két éve szoptatok, és ez teljesen leszívta az energiáimat. Remélem, hamarosan felszalad rám pár kiló, mert ezt leszámítva, félve mondom ki, de jelenleg tökéletes az életem.”


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik