Agyvérzést kapott Szaxi Maxi

Kómában fekszik az évek óta vérnyomásproblémákkal küzdő énekes szaxofonista.

Korábban a témában:

Fekete Gyulát súlyos állapotban helikopterrel szállították egy németországi kórházba egy Északi-tenger közepén lévő luxushajóról, ahol az utasokat szórakoztatta zenéjével. A Blikk úgy tudja, Szaxi Maxit agyvérzése után azonnal megoperálták, és azóta mesterséges kómában tartják. A zenész állítólag már évek óta vérnyomásproblémákkal küzdött, rendszertelenül étkezett, nemritkán nehéz ételeket fogyasztott, a fellépések után pedig belevetette magát a bulikba. Sőt, állítólag a gyógyszerek szedését sem vette elég komolyan.

“A múlt héten hallottam, hogy baj történt, de nem hittem el. Nagyon megdöbbentő a dolog, izgulok, és imádkozom érte, annál is inkább, mert terveztük, hogy csinálunk még közös Dolly Roll-bulit. Ezért is találkoztam vele úgy két hónapja” – mondta a Blikknek Kékes Zoltán, aki a Hungária és a Dolly Roll együttesben is együtt játszott Szaxi Maxival.

Fotó: Réti Borbála

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.