Szórakozás

Válása után Pikali Gerdánál helyezték el a gyerekeket

A színésznő és férje tegnap hivatalosan is különvált a legnagyobb egyetértésben, mindezt hangos szóváltások nélkül.

Pikali Gerda és volt férje továbbra is közösen nevelik gyerekeiket. Habár a bíróság az anyánál helyezte el a fiúkat, a szülők úgy döntöttek, nem változtatnak az eddig jól bevált rendszerükön. Az egyik héten tehát édesapjuknál lesznek a gyerekek, a következőn pedig Gerda gondoskodik róluk.

“A kisfiúkat a bíróság az édesanyánál helyezte el, de úgy, hogy mindkét szülő közreműködik a nevelésükben. Az édesapával hétköznap, hét végén, az iskolai szünetekben és az ünnepeken is együtt lehetnek, hiszen a gyerekek így szokták meg. Egyetlen hangos szó nélkül, szépen, finoman, intelligens emberek módjára történt a megegyezés, úgy, hogy minden szempontból a gyerekek érdekeit tartották szem előtt” – árulta el a Blikknek Pikali ügyvédje.

A tárgyalás mindössze fél órán át tartott, hiszen a pár korábban mindenben megegyezett, így az is biztos, hogy egyikük sem fizet majd gyerektartást a másiknak. Pikali örül, hogy végre lezárhatta ezt a fejezetet életében és új életet kezdhet Rékasi Károllyal, akivel már össze is költöztek egy budai házban.


Fotó: TV2

Ajánlott videó