Szórakozás

Nem beszél egymással Szabó Zsófi és Sarka Kata

A két nagy barátnő egy ideje nem áll szóba egymással, Zsófi még keresztfia anyák napi ünnepségére sem ment el.

A magyar celebvilág legismertebb barátnői hetek óta nem beszélnek egymással – írja a Bors. Szabó Gyula temetése óta mintha megroppant volna valami a nagy barátnők, Szabó Zsófi és Sarka Kata között. A lap a színésznő hogyléte felől szeretett volna érdeklődni Katánál, aki meglepő választ adott:

“Nem tudom, mi van vele, mert nem beszéltünk mostanában. Gondolom, úgy érzi magát, mint bárki más, aki elvesztette az édesapját, ez neki is nehéz időszak. Nem szeretnék a részletekről beszélni” – zárta rövidre Sarka Kata a válaszadást. Szabó Zsófi egyáltalán nem kívánta kommentálni a kapcsolatukat, egy ismerősük viszont így mesélt:

“Zsófi az utóbbi időben magába fordult, ami egyrészt érthető is, ám van, aki túlzásnak tartja, ismerve a körülményeket. Állítólag nem válaszol a hívásokra és az üzenetekre, úgy tudom, ez nagyon rosszul esett Katának, és Zsófi azóta sem kereste fel. Sőt, Dávidka anyák napi előadására sem ment el, pedig ő a keresztanyja. A temetés után eltűnt, és csak a szerelmén keresztül üzent Haj­dúéknak” – mondta el a neve elhallgatását kérő informátor.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik