Szórakozás

Támadják Rippel Feri exét különös beavatkozása miatt

Mélyen felháborodott Vivien, miután megtudta, hogy illegális emberkísérletet akartak végrehajtani rajta. Kiderült ugyanis, hogy az eljárást, amiről korábban mesélt a Storynak, még nem engedélyezték.

Pár hete a Story magazinban számolt be Rippel Feri exfelesége, Vivien egy új orvosi módszerről, amely gyermektelen nőknek nyújthatna segítséget. Az eljárás lényege, hogy a rákbetegségen átesett nők kioperált petefészekszövetét visszaültetik a hasfalba vagy a csuklóba, majd a később hormonokkal stimulált szövetdarabkából életképes petesejtet nyernek.

Az orvostársadalmat finoman szólva megosztotta a történet, mondván, ilyen módszerrel még nem született kisbaba sehol a világon. Sőt, voltak akik egyenesen illegálisnak minősítették az eljárást. Vivient a cikk megjelenése óta számos támadás érte, amiért nyilvánosan felvállalt egy, még kísérleti fázisban lévő módszert.

„Mélyen felháborít és elkeserít az, ahova ez az egész ügy fajult. Én mindössze gyermektelen nőkön akartam segíteni, de most úgy kezelnek, mint valami bűnözőt, aki illegális módszerekkel akar gyerekhez jutni…” – mesélte Vivien.

A részletekről az e heti Story magazinban olvashat.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik