Nkuya Sonia a Sugarloaf új énekese

Most derült ki, hogy Gubik Petra egy hónapja otthagyta az együttest.

Korábban a témában:

Elég kalandosra sikerült a Sugarloaf elmúlt fél éve. Először augusztusban Dér Heni kilenc esztendő után hagyta ott őket, aztán novemberben rátaláltak a volt x-faktoros Gubik Petrára, aki alig néhány hónapot húzott le velük, és szintén váratlanul elbúcsúzott. Most pedig megérkezett a helyére Nkuya Sonia, akinek gyermekelhelyezési ügyéről cikkezett mindenki az elmúlt pár hétben.

Sugarloaf (Sugarloaf)Fotó: Facebook

“Petra nagyjából egy hónapja szállt ki a zenekarból arra hivatkozva, hogy színházi feladataira szeretne koncentrálni. Furcsálltuk a dolgot, mert azelőtt nem adta jelét ennek, és még haladékot sem adott nekünk, hogy keressünk a helyére valakit. A zenekar tagjai rangon alulinak érezték volna ha erről beszélni kell, és nem akartunk az egészből bulvár témát kreálni, így nem kommunikáltunk eddig semmit a helyzetről, amit Petra kilépése okozott.Átmeneti időszaknak fogjuk fel a Sugarloafban való közreműködését, a döntését, távozásának módját, etikusságát nem kívánjuk kommentálni, hivatalos állápontunk pedig a következő: a Dér Henit követő énekesnő Nkuya Sonia” – mondta a Hír24-nek Tóth Szabi.

A jövőre huszadik évfordulóját ünneplő Sugarloaf frontembere hozzátette: Soniában már régebben is gondolkodtak, novemberben viszont még családi problémái miatt nem csatlakozhatott hozzájuk. A hírnek az újdonsült énekesnő is örül, Facebook-oldalán is posztolt új pozíciójáról.

“Nkuya Sonia vagyok, a Sugarloaf énekesnője. Bizonyára sokan meglepődtetek a tegnapi koncin, mivel nem számítottatok rám, de remélem pozitív csalódás voltam. Köszönöm a lehetőséget és a sok pozitív visszajelzést amit eddig is kaptam és előre köszi a következőkért Szeretném ha tudnátok hogy ezerrel készülünk hogy rengeteg még ennél is szuperebb koncikat adhassunk Nektek” – írta Sonia.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.