Szórakozás

A VV-sek továbbra is a semmittevéssel keresnek pénzt

Véget ért a Való Világ és ahogy az lenni szokott, a villalakók körbehaknizzák az ország diszkóit, amiért alkalmanként akár százezer forintot is a zsebükbe dugnak.

A valóságshow-hősök többnyire nem tudnak semmiféle produkciót felmutatni. Fellépésük csupán abból áll, hogy megjelennek az adott szórakozóhelyen és autogramokat osztogatnak, valamint fotózkodnak rajongóikkal. Lényegében sztárvendégként aposztrofálva buliznak végig egy éjszakát, amelyért 60-100 ezer forint közötti összeget kapnak, így a hónap végére már csinos kis keresetet tudnak összehozni.

Fotó: RTL Klub

A Blikk legutóbb a nyertes Aureliot és VV Vikit kísérte el egy hartai diszkóba, akik vonzották a tömegeket.

“Ez valami fantasztikus! Nem is hiszem el! Folyamatosan jönnek, kérdeznek, fotózkodnak. Talán néha kicsit sok is ez, de miattuk nyertem meg ezt a játékot” – mondta Aurelio, aki nagyképűsége miatt már túl van néhány balhén.

“Azok a szép lányok és fiúk ölelgetnek és fotózkodnak velem, akik fél évvel ezelőtt valószínűleg hozzám sem szóltak volna” – mesélte Viki.

Természetesen egy-egy ilyen bulin az adott “sztár” személye sem mindegy, hiszen amíg Aurelio telt házat hozott össze a diszkó tulajának, addig VV Izára egy budapesti szórakozóhelyen mindössze kilencen voltak kíváncsiak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik