Szórakozás

Négymilliárd a nagylaki elkerülőre

Tehermentesítenék a határközséget az átmenő forgalom alól.

Négymilliárd forintot különít el a kormány, hogy átmeneti vagy tartós jelleggel biztosítsa az M43-as autópálya és a nagylaki határátkelőhely összekapcsolását – mondta el Lázár János országgyűlési képviselő a község képivselő-testületi ülésén. Az MTI beszámolója szerint a beruházás első ütemében a sztráda Makó és Nagylak közötti szakasza készül el. Ennek a munkának várhatóan még 2015-ben a végére érnek. Ezt követően a romániai autópálya-hálózatra való rácsatlakozás lenne a cél. Az ígéretek szerint ez 2016-ra valósulhat meg.

Az államtitkár azt is elmondta, a román kormány vállalta, hogy az autópályán ideiglenes határátlépési pontot alakít ki. A román sztrádaszakasz elkészültéig a teljes forgalom a hamarosan megépülő elkerülőn jut el a régi határátkelőhelyig, utána pedig már csak a veszélyes anyagot és az élőállatot szállító járművek fogják használni azt az utat.

A vásárhelyi honatya a községet érintő más ügyekről is szót ejtett. Mint mondta, kívánatosnak tartaná, ha a kistelepüléseken működő óvodák átmenetileg felmentést kaphatnának a minimumlétszámot megszabó előírások alól, egészen addig, amíg a kormányzat családpolitikai intézkedéseinek eredményei nem jelentkeznek.

Meg kell vizsgálni, miként lehet biztosítani a lehetőséget arra, hogy a határ túloldalán élő magyar nemzetiségű családok gyermekeit az itteni óvodákba, iskolákba méltányossági alapon felvehessék, akár akkor is, ha nincs magyarországi bejelentett lakcímük – jelentette ki a képviselő.

A polgármester által szóba hozott, néhány éve bezárt kendergyár kapcsán elmondta, a kormányzat támogatja az újraiparosítást főleg a hagyományosan mezőgazdaságból élő térségekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik