Belföld

Mindenkinek munkát, ha más nem a közfoglalkoztatásban

A kormány 2015 januárjától szeretne minden dolgozni képes embernek legalább közmunkát biztosítsani.

Az új kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a kistelepüléseken élők számára munkát, lehetőséget kínáljon – erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár beszélt hétfőn, Csanádalbertin, a község képviselő-testületi ülésén.

Az MTI helyi tudósítása szerint a hódmezővásárhelyi képviselő elmondta, a kormány egyik kiemelt célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson.

A most kezdődő uniós költségvetési ciklusban jelentős források állnak rendelkezésre a Kelet-Magyarországon és a kisebb településeken működő ipari tevékenységet végző kis- és közepes vállalkozások támogatására is – vázolta fel az elsődleges irányt az államtitkár, hozzátéve a falvakban élők munkába segítése kapcsán fontos a közösségi közlekedés fejlesztése, ami mint mondta „elsősorban nem pénzkérdés”.

A politikus mindezeken felül a földalapú támogatásokról és a szociális rendszer átalakításának szükségességéről is beszélt. Mindkét esetben egy igazságosabb rendszer kiépítése lenne a céljuk.

Hernádkak kicsiny település Miskolc közelében, vitatott beruházásokkal. Ahhoz képest, hogy a térség az egyik legszegényebb Európában, a faluban az emberek viszonylag stabil anyagi körülmények közt élnek. A cigánysoron viszont jellemző a nélkülözés, terjed a drog, rossz a közbiztonság. Sokan változásra várnak, igaz, Orbán Viktor neve hallatán többen fellelkesülnek. Riport a kampány kezdetén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.