Szórakozás

Kállay-Saunders újra indulna az Eurovízión

Az énekes Facebook-oldalán jelentette be, hogy idén is beadja a pályázatát A Dal című műsorhoz.

Kállay-Saunders András idén ötödik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon, ezzel hazánk eddigi második legjobb eredményét érte el. A Megasztár felfedezettje nemrég bejelentette: újra indulni akar a versenyen, hogy győzhessen.

“Kisgyerekkorom óta mindig is szerettem álmodni és célokat adni magamnak, de mindig olyanokat, amiről más azt gondolná, hogy lehetetlen vagy nem lehet elérni. Azt tanultam az élettől, hogy nincs olyan dolog a világon, amit nem lehet elérni, az egyetlen ember, aki meg tud állítani, az csakis saját magad. 4 évvel ezelőtt az volt a nagy álmom, hogy egy nap gyönyörű országomat képviselhessem az Eurovízión, nektek köszönhetem, hogy ez az álmom valóra is vált. De mint mindig, most is jönnek új célok, nagy álmok. Sokan kérdeztétek, és most elmondom nektek: Igen, ebben az évben is beküldöm a dalomat A DAL című műsorba. Most már az az álmom, hogy egy nap megnyerjem az Eurovíziós Dalfesztivált. Az élet túl rövid ahhoz, hogy várjunk dolgokra, hinni kell magadban, és nem szabad megállni… Lehet, hogy sikerül, lehet, hogy nem, de legalább elmondhatom, hogy mindent megtettem érte” – posztolta Facebook-oldalára Kállay-Saunders.

Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik