Szórakozás

Miniváros épült az Andrássy úton

Ma mutatták be az ország legnagyobb terepasztalát. Háromszáz négyzetméteren ötezer miniatűr figura, ezer személyautó és közel száz vasúti szerelvény várja a családokat.

Korábban a témában:

A Miniverzum a világ 10 legnagyobb terepasztala között szerepel. A készítés során több mint tízezer tereptárgyat használtak fel, egyebek közt hatszáz épületet, ötezer fát és minifigurát, több ezer utcai lámpát, ezer utcai járművet és közel száz vasúti szerelvényt. A több szobára kiterjedő asztal több szekcióból áll, a magyar részen Budapest, Tata, Pannonhalma, Győr, Nagycenk és Sopron, az osztrákon Bad Deutsch-Altemburg, Bécs, Melk és Dürnstein, a németen pedig Eisenach, Ülzen, Rottenstein és Leuchtenburg települések állomásai, valamint több, a valóságban is létező épületei szerepelnek.


Fotók: Berecz Valter

“Sokáig nem lehetett terepasztalom, aztán felnőttként adatott meg a lehetőség, hogy magamévá tegyem ezt a hobbit. Két éve jött a Miniverzum ötlete a legnagyobb hasonló, hamburgi kiállítás megtekintése után. Aztán hárman, fél éven át terveztük meg szoftverek segítségével a beépített asztalfelület háromszáz négyzetméterének minden apró részletét. Miután virtuálisan felépült minden a vágányhálózaton, a közúti hálózaton, a városok összeköttetésén és a domborzati viszonyokon keresztül, megterveztük az elektronikai hátteret, és csak utána jöhetett a valódi építés” – mondta a Hír24-nek Kocsis Attila, a Miniverzum vezetője.

Az ország legnagyobb makettjét a tervezés után kilenc hónapon építették az Andrássy úton található Krausz Palotában. A helyszínen húsz ember dolgozott a terepasztal felépítésén, otthoni bedolgozásban pedig további harminc ember segített az épületek összerakásában. Mindez összesen harmincezer munkaórát vett igénybe.

A munkának azonban nincs vége, a csütörtöki megnyitó után – ahol D. Tóth Kriszta gombnyomására kelt életre először a gigantikus terepasztal – a készítők nagy felkészültséggel várják a családokat.

“Két kollégánk folyamatosan szolgálatban lesz a vezérlőben, akik monitorokon követik nyomon az asztal működését. Azért ketten, hogy akkor is folyamatos lehessen az üzem, ha az egyikőjüknek el kell hagynia a vezérlőtermet” – mesélte Attila, aki elárulta: a Miniverzum apró meglepetésekkel is készül a látogatóknak.

“Rengeteg cukiságot, geget rejtettünk el a terepasztalon, valaki már meg is talált egy zombit egy bokor mögött. Vannak olyan elemek is, amelyeket csak az idelátogató vendégek tudnak életre kelteni. Az Alpokban lévő libegőt például egy gombnyomásra a látogató indítja el, és ebből van még vagy ötven hasonló” – tette hozzá az ötletgazda.

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.