Szórakozás

Elárverezték L.L. Junior lakását

Az Édes Élet sztárja nagy adósságokat halmozott fel, bár eddig ezt tagadni próbálta.

Korábban a témában:

L. L. Junior még élettársa édesanyjának is nagy összeggel tartozott, aki más hitelezőkkel együtt végrehajtást kért a rapper lakására – írja a Blikk.

A nyugdíjas Papp Sándor a laphoz fordult segítségért, miután a zenésznek kölcsönadott autójára egymás után érkeztek a ki nem fizetett bíráságok, amelyek miatt már havonta 46 ezer forintot vonnak a nyugdíjából. Az énekes az összességében több százezer forintos bírság egy részét befizette,167 ezer forinttal azonban továbbra is adós maradt. Ezt az összeget ráterhelték a lakására. Ekkor azonban kiderült, nem Sándor az egyetlen, aki vissza szeretné kapni a pénzét.

“Megkaptam a tulajdoni lapot, amin világosan látszik, hogy rajtam kívül mennyi mindenkinek tartozik még Junior” – mondta Sándor, akit egyébként az énekes annak ellenére nem keresett még fel, hogy megígérte, rendezi a tartozását. Sőt a Mokka tegnapi adásában már azt állította, valójában nem is ő követte el azokat a szabálysértéseket, amelyek miatt a büntetéseket kiszabták.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

Az ingatlant a hitelezők kérésére meghirdették árverésre, a lakás márciusban már el is kelt, de a zenésznek még így is maradtak tartozásai. Az új tulajdonos egyébként  egyelőre nem költözött be Ju­niorék otthonába, hiszen a napi valóságshowból kiderül, még most is ott élnek.

L. L. Junior a történtekkel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.

Címkék: l.l.junior

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.