Szórakozás

Karcolásokkal megúszta a kilencméteres zuhanást

Egy iskolai versenyre sietett az a kisfiú, aki ma reggel kiugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről.

Könnyebb sérülésekkel megúszta a kilencméteres zuhanást az a 11 éves szegedi kisfiú, aki hétfő reggel kiugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről, mert nem tudta kinyitni a kulcsra zárt ajtót – tudta meg a Kisteleki Ede utcában élő család szomszédaitól a Délmagyarország. A rendőrség, az esettel kapcsolatban korábban azt közölte, hogy a gyereket súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A napilap a szomszédoktól úgy értesült, a fiúnak egy iskolai versenye lett volna ma, ezért is akart annyira kijutni a lakásból. A kisgyerekkel a házban rekedt a 7 éves testvére is, ő azonban nem ugrott a bátyja után.

A baleset óta már volt itthon az anyuka, elmesélte, a fia karcolásokkal megúszta a kalandot, talán még a csontja sem tört. Reméljük hamar hazaengedik – nyilatkozta a lapnak az egyik szomszéd.

A gyerekeknek egyébként volt kulcsa a bejárati ajtóhoz, de azt valamiért nem tudták ma reggel kinyitni.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szülők ellen, kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

További részleteket a Délmagyar.hu-n olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik