Szórakozás

VV Simon kivonulna a médiából

Még véget sem ért az idei valóságshow-folyam, a Való Világ 6. szériájának egyik legjellegzetesebb figurája máris megunta a celeblétet.

Facebook-oldalán kissé zavarosan, ámde annál “simonosabban” osztotta meg jövőbeli civil terveit az egykori villalakó.

“Csütörtöktől dolgozom itt, Ibrányban” – kezdi VV Simon, terveiről pedig így vall:  “Pest megtette a hatását (….) nem szeretnék újságokban szerepelni, itthon fogok dolgozni, tesómmal összedobunk egy kétszemélyes mini zenekart (…)  szeptembertől meg folytatom és befejezem a sulit”


Fotó: valovilag.hu

A villalétről, a távozása körülményeiről viszont elég negatívan nyilatkozik.  “… én nem 18 napért jelentkeztem a vv-be, nehezen tudom feldolgozni, ráadásul akik megállítanak, folyton azzal jönnek, hogy így nyerhettem volna, úgy. (…) Nem tudtam uralkodni az indulataimon, kölcsönösen provokáltuk bent egymást néhány játékossal, ez van, nehezen tudom feldolgozni, ha párbajon estem volna ki, az is másabb. hazajöttem megvárni, míg véget ér a VV és lecseng ez a dolog ”

A káoszos bejegyzés miértje nem teljesen érthető, hiszen az utóbbi hetekben nem éppen Simontól volt hangos a média. 

Lehet, hogy éppen ez a probléma?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik