Szórakozás

Negyvenmilliós bírság a szentesi vízműnek

Több ezer tonna szennyvíziszapot vittek a lerakó helyett egy, a város tulajdonában álló telekre.

Az ügyészség megrovásban részesítette a Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetőjét gondatlanságból elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vétsége miatt – olvasható a megyei vádhatóság csütörtöki közleményében.

A nyomozás jegyzőkönyve szerint a cég 2010 decemberétől kezdve, több mint másfél éven át a munkálataik során keletkezett üledéket egy – a város tulajdonában álló – üres telekre vitte, holott azt, a törvényi előírások szerint egy hulladéktárolóba kellett volna elhelyeznie. A cég 2012 nyaráig közel 2374 tonna szennyvíziszapot és 185 tonna rácsszemetet rakott le szabálytalanul. A nyomozók szerint mindez az ügyvezető utasításai alapján történt, bár ő maga nem tudta, hogy ezzel törvényt sért.

Az ügyészség – figyelmmel a gondatlan elkövetésre, a beismerő vallomásra és az elkövetés körülményeire – a gyanúsítottal szemben indult nyomozást megszüntette, illetve a törvény szerint alkalmazható legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette – áll a főügyész nyilatkozatában.

A gazdasági társaság, felügyeleti eljárásban 42 millió 900 ezer forint hulladékgazdálkodási bírságot kapott a fentiek miatt. Ezt a cég már ki is fizette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik