Szórakozás

Visszautasították gyermekük életmentő műtétjét

Vakbélgyulladással kellett volna megműteni a kislányukat, de nem engedték. A rendőröknek kellett elmenni a gyerekért, hogy el tudják szállítani a kórházba.

A szegedi klinikáról jelentették be a rendőrség ügyeletére még 2013 márciusában, hogy egy akkor 14 éves kislánynál vakbélgyulladást diagnosztizáltak.

Elszökött

A kislányt nagymamája kísérte be a kórházba hasi panaszokkal. Miután kiderült mi a baj, a gyereket azonnal műteni kellett volna, de elszökött, a műtétről szóló hírt pedig hisztérikusan fogadta.

Apja vette fel autójába a Tisza-parton, és hazavitte Dócra. A szülőket az orvosok és a rendőrök is próbálták telefonon meggyőzni arról, hogy vigyék vissza a lányt a kórházba, de hajthatatlanok voltak. Arra hivatkoztak, hogy szerintük a kislány jól van, a műtét nem szükséges.

Még azzal sem törődtek, hogy az orvosok közölték, akár életveszélyes állapotba is kerülhet a gyerek, ha sürgősen nem műtik meg.

Végül sikerült a műtét

Végül a Szegedi Rendőrkapitányság rendőrei mentek a gyerekért Dócra, akit a szülők még ekkor sem akartak elengedni. Az apa csak azután hagyta beszállni a gyereket a mentőbe, hogy a rendőrök kényszerintézkedést helyeztek kilátásba.

A kórházban végül hosszas győzködés után beleegyeztek a műtétbe, ami nélkül az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint, a lány meg is halhatott volna. A beavatkozást végrehajtották, sikeres volt és a kislány azóta felépült.

Vádat emeltek

A Szegedi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatta ki a szülőket. Az ellenük folytatott nyomozást a rendőrség befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik