Szórakozás

A Barátok közt szereplője lesz Jáksó László

A rádiós úgy véli, testhezálló feladatot kapott a Barátok közt stábjától, hiszen nem kellett mást csinálnia, mint önmagát alakítania.

A történet szerint Jáksó, Vili bácsi zenei karrierjére lesz maradandó hatással – írja a StoryOnline.

“Változatlanul azt gondolom, hogy a színészek legyenek azok, akik színészkednek, én nem vagyok az, ezért szerintem a stáb sem várt tőlem ilyen jellegű teljesítményt” – kezdi Jáksó.

Fotó: RTL Klub

“Saját magamat azonban el tudom játszani: igazi rosszindulatú rádióst fogok alakítani, aki nem ritkán kifejezetten goromba is. Inkább rádiózásra való az arcom, ám úgy érzem, ez a szerep pont az aranyközéputat képviseli a karrieremben” – mondja Jáksó, aki miatt csak egyszer kellett jelenetet ismételni.

“Nagyon aranyosak voltak, elküldték a szöveget, amit helyenként átköltöttem a saját stílusomra. Annak ellenére, hogy én szerepeltem benne, a  végére sikerült nézhetővé tenni  a jeleneteimet” – tette hozzá viccesen a műsorvezető, aki a Szombat esi láz egyik zsűritagja lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik