Szórakozás

Jáksó László a Szombat Esti Lázban

A hamarosan induló táncos vetélkedő négy ítésze között helyet kapott a Heti hetes műsorvezetője is.

Ahogyan megírtuk, a hirtelenséggel Csillag születik helyett képernyőre kerülő Szombat Esti Láz műsorvezetőit már elkezdte összeválogatni az RTL Klub. A négy székből kettő már egy hete elkelt: Keleti Andrea és Esztergályos Cecília biztosan ott ülnek majd a megmondók között, és a mai Blikk információi szerint pedig a két hölgy mellé a botlábú Jáksó Lászlót pottyantották be a műsor készítői.

Fotó: RedLemon

Való igaz, dumában verhetetlen Jáksó, azonban ebben a szerepkörben nem árt, ha a zsűrizőnek van némi köze a tánchoz, márpedig saját bevallása szerint életében egyszer keringőzött – azt is 18 éve -, ezenkívül a mozgása olyan, mint egy zsák babnak.

“Várom a kritikát, de azért nem fogom telesírni a párnámat, ha szidnak majd. Csak kevesen tudják, hogy a zeneszeretetem egészen ötéves koromra nyúlik vissza, hiszen akkor kezdtem el zongorázni. 12 évig zongoraművésznek készültem, és sokáig azzal kerestem a kenyeremet, hogy esküvőkön és rendezvényeken mulattattam a népet. A mozgásom valóban olyan, mint egy zsák babé, de pontosan tudom, hogy milyen az, ha valaki a nulláról fejlődik hétről hétre, hiszen nekem már megvolt a saját szombat esti lázam. Ugyanis a szalagavatómon ’86-ban én is keringőztem, amire hetekig, álmatlan éjszakákkal és rettegéssel készültem a nulláról. Sajnos fotóm nincs az eseményről, és videofelvétel sem készült, de én a mai napig büszke vagyok rá. Ezért is bátorkodtam elvállalni a zsűrizést, mert a profik mellett amatőrök is táncolnak majd, akiknek a fejlődését maximálisan átérzem, mert tudom: a tánc kőkemény műfaj” – mondta a Blikknek Jáksó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik