Szórakozás

Megölték Bajor nejének első férjét

Berdár Ildikó első férjét megölték, a második pedig most súlyos beteg.

Bajor Imre felesége, Berdár Ildikó soha nem kért a nyilvánosságból, megelégedett azzal, hogy nyugodt hátteret biztosítson a férjének. Nála jobban senki sem tudja, mennyire fontos ez, hiszen egy tragédia tizenöt éve már felborította az életét. Tizennégy éve óvja a férjét mindentől, és most újra nagyon erősnek kell lennie. Akárcsak régen, amikor az első férjét vesztette el. Ildikó akkori párja a nála jóval idősebb Mátrai Iván órásmester volt. A férfi 1999. június 24-én éppen a Fő utcai műhelyében dolgozott, amikor egy rablógyilkos három lövéssel kivégezte, majd 15 milliós zsákmányával elmenekült.

Fotó: Prizma Tv

Ildikó összeomlott, a bajban csak legjobb barátnőjére, Szulák Andreára számíthatott. Egy este váratlanul betoppant az énekesnőhöz, akinél éppen ott vendégeskedett Bajor Imre. A színész kedvessége, humora néhány pillanatra elfeledtette vele minden fájdalmát, de az akkor még egyiküknek sem jutott eszébe, hogy ennek a hirtelen kötött ismeretségnek lehet folytatása… Mégis így lett. Tizennégy éve vannak együtt, és Imre azt mondja, a felesége nélkül már nem is élne.

Bajor Imre feleségének története tovább folytatódik az e heti BEST-ben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik