Szórakozás

Oszter azt mondja, egészségügyi okból ivott pálinkát

A színész állítja, vérnyomásproblémája miatt hajtott fel egy felest, de csak a baleset után.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Oszter Sándor egy bevásárlóközpontban karambolozott autójával, ahol több százezres kárt okozott. Bár a színész az eset után tagadta, hogy ivott volna, később kiderült, hogy 2,17 ezrelék volt a véralkoholszintje, ami jó pár felesnek felel meg. Oszter a Borsnak most azt mondta, észre sem vette, hogy nekiment egy oszlopnak, és csak az eset után ivott – egészségügyi okokból, ahogy a nagymamája tanácsolta…

Fotó: RTL Klub

“Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mostanában gondjaim vannak a vérnyomásommal, és többen azt javasolták, hogy ilyenkor kapjak be egy felest. Ez történt most is, de csak a balesetet követően, és nem egyet, ami a történtek szempontjából lényegtelen” – mondta a Borsnak Oszter, aki az ütközést nem is észlelte. Így beszélt a Mokkában: “Azt érzékeltem, hogy felhajtottam a padkára, de azt nem, hogy elsodortam az oszlopot.”

A lap által megkérdezett orvos szerint alacsony vérnyomásra inkább a láb felpolcolása vagy kávé ajánlott, nem alkohol…

A színészt a baleset után a Gyorskocsi utcai fogdába szállították, ahol különös dolgot művelt: lenyomott néhány fekvőtámaszt.

“Elvittek a Gyorskocsi utcába, ahol édesapám anno 56 után másfél évet ült. Valóban levágtam ötven fekvőtámaszt a rendőrök előtt édesapám emlékére. Csináltam egy kis performanszot” – jelentette ki a színész, aki most újabb feladatot adott a rendőröknek. Mint a Blikk megtudta, a zsaruknak minden állítását ellenőrizniük kell, vagyis a biztonsági kamerák felvételei és tanúk segítségével meg kell próbálniuk felkutatni az italt ajándékozó rajongót. Nehezebb dolguk van, mint ha Oszter egy bárban ivott volna vérnyomása beállítására néhány pohárkával, hiszen az akkor ott dolgozókat könnyebb megtalálni, mint egy névtelen rajongót. Mindenesetre a színészt gyanúsítottként kezelik, jogosítványát bevonták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik