Bálint Antónia nem először pereskedik volt párjával és annak új feleségével. Ezúttal nyilvános bocsánatkérést és egymillió forintot követelt gyermeke édesapjának feleségétől, de egyetlen forintot sem kaphat, sőt még a per költségeit is neki kell fizetni – számolt be róla a Bors.
Toncsi ezúttal azt nehezményezte, hogy gyermeke édesapjának felesége egy blogbejegyzésében megjegyezte: “A gyerek nem tehet róla, hogy ki az anyja!” Ugyanakkor a per során arról is kérdezték Antóniát, ő maga miért nyilatkozott volt párjával, és annak feleségével kapcsolatban, amikor ők ügyvédjeik útján letiltották erről.
Toncsi ekkor azt mondta, ő nem kapott ilyen felszólítást. Pedig erre a levélre még válaszolt is az ügyvédnek, 190 (!) darab “á” betűt – a feleség a bizonyítékot be is nyújtotta a bíróságra.
Fotó: TV2
“Á” betűk ide vagy oda, még ez a 190 darab sem volt elég, hogy egymilliót hozzon az MLM-be is belebukó Toncsinak, aki nem is kívánta kommentálni az ügyet a lapnak.