Szórakozás

Varga Viktor autóbalesetet szenvedett

A TV2 sztárja rommá törte milliós Porschéját, és az élete is csak kevésen múlott.

Akár tragikus véget is érhetett volna Varga Viktor számára egy vidéki koncertje: amikor odafelé tartott, az egyébként száraz autóút egyik része teljesen lefagyott, ő pedig a megengedett száztíz kilométeres óránkénti sebességnél hiába lassított, az autója megcsúszott, majd elkezdett a tengelye körül forogni, mígnem egy oszlopnak csapódott. Az énekes csodával határos módon úszta meg a balesetet, ugyanis épen és egészségesen kászálódott ki a volán mögül, Porschéja azonban, amelynek értéke újonnan 15 millió forint, rommá tört.

Fotó: Facebook

“Nagyon hátborzongató volt! Vasvár közelében jártam, a 8-as úton. Egyszer csak azt éreztem, hogy kifordul a kocsim hátulja, majd elkezd egyre gyorsabban forogni a tengelye körül. Összesen hétszer pördült meg. Mindeközben belementem a mellettem lévő árokba, ahonnan valahogyan kifordultam az útra, mígnem egy oszlopnak csapódtam. (…) Az autóm totálkárosra tört, rám szerencsére valaki nagyon vigyázott, ugyanis csupán a nyakam, a csípőm és a kezem húzódott meg. Az autóban lévő holmijaim ötszáz méteres körzetben repültek szanaszét. Mindenem meglett, egy dolgot kivéve: a Zámbó Jimmy-díjat egyszerűen nem találtam, pedig sokáig kerestem” – mondta a Blikknek Varga Viktor, aki ezután még a koncertjét is megtartotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik