Szórakozás

Megúszta a börtönt a VV Lorenzoval ütköző autós

A volt valóságshow-szereplő szülei nem ilyen ítéletre számítottak.

Korábban a témában:

Mint arról korábban már beszámoltunk, VV Lorenzo vétlen volt abban a balesetben, amiben 2012-ben elhunyt. Az ügyben azóta ítélet is született, ám nem olyan, mint amilyet a család várt.

“Nincs annál rosszabb egy anyának, mint amikor elveszíti a gyermekét. Ez egy olyan seb, amely sohasem fog begyógyulni. Novemberben volt a tárgyalás, és három évet kapott felfüggesztve az a tudomásom szerint román állampolgárságú férfi, akivel a fiam karambolozott. Nem vagyok bosszúálló, meg aztán bármilyen ítélet is született volna, nem hozná vissza a fiam, de nem teljesen erre számítottunk. Egy percet sem volt börtönben a sofőr, holott még biztosítás sem volt a kocsiján. Ráadásul még csak meg sem keresett bennünket, hogy legalább azt mondta volna: bocsánat!” – mondta a Blikknek Gerzsényi László, alias VV Lorenzo édesanyja.

Fotó: Story-Best archívum

A családot nagyon megrázta Lorenzo halála, aki két kisgyermeket hagyott maga után.

“Jutka olyan, mintha a lányunk lenne. Gyerekkoruk óta szerették egymást a fiammal, pont húsz éve lettek volna együtt. Imádták egymást. Neki is ugyanúgy fájt Laci elvesztése, mint nekünk. Tudtuk, hogy mindent úgy csinál majd, ahogy a fiunk szeretné. Laci azt mondta, amikor viccelődött, hogy a tengerbe vagy a Balatonba szórjuk a hamvait. Siófok volt a kedvenc városa. Oda járt szörfözni, és egy időben ott is dolgozott. Fogadtunk egy kis vitorlást, bementünk a tó közepére, ahol Judit egy kis sóurnában elengedte a hamvakat. Akárhányszor megmártózunk a Balatonban, mindig olyan, mintha ő simogatna bennünket. Rudi barátja pedig elment Mauri szigetére, ahova szintén elvitt egy kicsit a fiam hamvaiból. Lacinak a családján kívül az utazás és az élményszerzés volt a mindene. Nagyon szép kis emlékeket hagyott magáról, hiszen a fiam ott él az unokáinkban. Benci pont olyan kis rakoncátlan, mint ő volt kicsiként” – tette hozzá Lorenzo édesanyja.

Címkék: vv lorenzo

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.