Szórakozás

VV6: Laci párbajra hívta Krisztiánt

A ValóVilág 6 első párbaja lesz vasárnap: Laci ugyanis kihívta Krisztiánt. De vajon ki megy haza? Szavazás.

Korábban a témában:

VV Laci sokat gondolkozott azon, hogy ki legyen az ellenfele. Főleg azok után, hogy Józsi védettséget kapott.

Mint ismert, Laci az első kiválasztáson Krisztiánra tette a jelét, de Aurelio – akivel Laci korábban jóban volt- döntött úgy, hogy a villa legidősebb játékosa kapja a zöld kendőt. Ezt Laci árulásnak vette, de mivel Aureliót erősebb játékosnak tartja, Krisztiánt viszi párbajozni.

“Be vagyok egy kicsit parázva. Lesz, ami lesz” – kommentálta Krisztián Laci döntését.

Eddig egyébként Laci sosem szerepelt a népszerűségi listák élén. Ez azzal is összefüggésben lehet, hogy miután bekölözött a villába, kiderült, hogy a gyanú szerint több tízmilliót sikkasztott a szombathelyi Napfény lakópark lakóinak pénzéből.

Az egyik legnagyobb károsultat a Hír24 meg is találta:

“Senki nem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Volt, aki meg is jegyezte, hogy nem lenne baj, ha megnyerné a valóságshow-t, mert akkor talán kifizetni a lakókat. De igazából nekünk mindegy, hogy bent van-e a villában, mert ettől még nem kapjuk vissza a pénzüket” – mondta a Hír24-nek az egyik lakó.

Fotó: valovilag.hu

Nemrég pedig arról írt a Blikk, hogy Laci állítólag verte a nejét és a férfit a hírek szerint az sem érdekelte, hogy most 13 éves gyermeke olykor tanúja volt az agressziójának. Laci egyébként korábban kifejtette, hogy szeretne új életet kezdeni a VV6 segítségével. Kérdés persze, hogy “megbocsátanak-e” neki a nézők. Mindenesetre mi most a Hír24 olvasóinak véleményére vagyunk kíváncsiak. Szavazás!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.