2009. április 16-án Santa Cruzban kommandósok rajtaütöttek egy feltételezett terrorista sejten, az akcióban életét vesztette a bolíviai–magyar–horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román-magyar kettős állampolgárságú Tóásó Elődöt azóta is fogva tartják.
A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. A kirakatpernek összesen 39 vádlottja van.
Tóásó Előd azóta többször is értékelte már a 2009-ben történteket, megdöbbentő vallomásában arról is beszélt, hogy a bolíviai kommandós akcióban – a hírektől eltérően – ír társa nem halt meg a lövöldözésben, később végezték ki a rendőrök a repülőtéren.
MTI fotó
Tóásó korábban így nyilatkozott: “Ártatlan vagyok, ennek ellenére folytatódik az igazságtalanság, a kormány politikai kampány céljára használ fel engem, csorbát ejt az emberi méltóságomon.”
“Tudom, hogy szabad leszek”
Most a Baptista Szeretetszolgálat két munkatársán keresztül üzent a nyilvánosságnak. A Feol kérdésére, hogy milyen körülmények között él jelenleg, elmondta, hogy jelenleg a Santa Cruzban zajló egész napos tárgyalás tölti ki napjait, mégis optimistán tekint a jövőbe: “Tudom, hogy szabad leszek, és érzem,hogy hazatérhetek magyar földre. A bizodalmam a nemzetközi bíróságokban van” – mondta a Feolnak Tóásó Előd, aki szabadidejében a jogi stratégián töri a fejét, vagy épp feleségét tanítja magyarul.
Még 2012 novemberében vette el egy jobboldali bolíviai politikus, volt miniszter, Guillermo Fortún lányát, María Elenát két év udvarlás után La Pazban, a San Pedro börtönben. Itt találkoztak, amikor a hölgy pénzügyi csalásokkal vádolt apjához látogatott.
5 éve rabságban
Élete egyik legnehezebb időszakának tartja az elmúlt 5 évet. Úgy látja: ez még csak az eleje a megterhelő tárgyalássorozatnak, hátra van még a bizonyítékok ismertetése, értékelése köztük Petőfi Sándor összes költeménye is – mondta Tóásó, majd megköszönte a sok segítséget és bátorítást, amit itthonról kap.
Azt is elmondta, hogy már 3 könyvbe kezdett bele, de nem tud túljutni a holtponton, az első nehézség után meggyőzi magát, senkit nem érdekelne balga története – fogalmazott a lapnak.